Én még, nem szülni jöttem! | Blog | Csak1Blog.Hu
OLVASTAD MÁR? >>
Én még, nem szülni jöttem! | Blog

Én még, nem szülni jöttem! | Blog

Fura, hogy rohan az idő a szülés óta! Van abban valami, hogy, ha anya leszel, felgyorsul az életed. Még pár hónap és a kislányom 14 éves lesz. Nem is olyan rég még a pocakomban fejlődve rendezte át az életem, készített fel az anyaságra. Azóta, meg teljesen uralja, – természetesen, a lehető legjobb értelemben.

Annyira féltem a szüléstől, hogy megkérdeztem Mártikát, – ő volt a nőgyógyászom, – hogy lehetségesnek tartaná azt, hogy inkább császármetszéssel hozzam világra az én tündérkém, a normál szülés helyett, ha eljön az idő… Bár, nem tegeződtünk, hamar tudtomra adta, hogy nem, egy  „Te normális vagy? Már hogy lehetne?” mondattal,  – mely hangfrekvenciának decibeljét nem tudnám megsaccolni sem, – amivel le is zárta a témát. Ma már, eszembe nem jutna ez a lehetőség.

Akkoriban sokat voltam egyedül, az 56. kerület zöldövezeti részén laktunk, egy tízemeletes panel, házfelügyelői lakásában, – de, ha tehettem átsétáltam anyuékhoz a szomszéd kerületbe. Egy kiserdő, és nyolc-tíz utca választott el tőlünk. Röpke fél óra alatt átvánszorogtam a pocakommal, a 86 kilómmal és a kis Danival  vállamon. Danika a kiskutyám, aki akkor volt 8 hetes.

Igen, hát mikor máskor kapjon az emberfia egy kiskutyát, ha nem pont szülés előtt! És igen, nyolcvanhat kiló, ne akaggyá ki! 50 kilóról indultam, és terhességem végére sikerült kb. 40 kilót magamhoz édesgetnem. Illetve csak gondolom, mert nem voltam hajlandó a mérlegre állni azután, hogy két héttel a szülés előtt azt mutogatta nekem bőszen a mérlegem, hogy én bizony 86 kiló vagyok! Kizárt! Tuti szar a mérleg.

Amúgy se sok az, hát terhes vagy, csodás áldott állapotban vagy, neked szabad! Nem sok az! Mondjuk eme csodás állapot, olyan kétharmadánál, már nem látod magad deréktól lefelé. Az öltözködést felejtsd el, ide értve a cipőfűzést, a harisnya felhúzást és hasonló alsó fertály felé tendáló dolgokat, tevékenységeket! Viszont tök jó, hogy már hat hónapos terhesen, simán sétáltam egy fél literes Fantás üveggel a hasamon, – mindenki megcsodálta a produkciót. Ha egy kis figyelemre vágytam, kisétáltam a boltig meg vissza.

Október 5-re voltam kiírva. A kicsi, semmi jelét nem adta annak, hogy kibújna és körülnézne a napsütötte Földön, vagy megcsodálná Budapest utcáit. Az orvosommal megbeszéltük, hogy 9 órára bemegyek a kórházba, megnézzük mi a helyzet “odabent”. Szokás szerint, Zoltán, – ő az akinek elvileg az oldalbordája lennék, – dolgozott, így egyedül mentem a tervezett vizsgálatra. Bár’, minden el volt készítve, de nem vittem semmit magammal, – gondoltam nincs még rá szükség. Tévedtem.

Megszoktam, hogy, ha időre megyek, akkor is várni kell, így magamhoz vettem egy könyvet, hogy ne unatkozzam, amíg behívnak. Alig helyezkedtem el, – a baromi kemény, műanyag, narancssárga, forma-öntött, tipikus kórházi ülőkén, – kicsapódott a rendelőajtó, és egy 50-es, szőkére festett, kikent-kifent, vörös rúzsos, – asszisztensnek nem nevezhető, – nő rikácsolására kaptam fel a fejem:

– Suzanna Kimmel! Kimmel! Van ilyen itt!???

– Én vagyok… – mondtam halkan, és iszonyatosan égtem. A kilenc hónap alatt egyszer sem láttam a rendelőben. Mondjuk, ennek örülök, mert nekem valahogy túl sok volt, mint “jelenség”.

– Na, kapja össze magát husikám, ha azt akarja, hogy a doktornő szülés előtt még megvizsgálja! – károgta, egyre irritálóbb hangjával, közben úgy hadonászott, hogy azt hittem mindjárt pofán vág.

„Szülés előtt? Mi van? Én még nem szülni jöttem, ez egy rutin vizsgálat lesz…” – futott át az agyamon, de mire folytattam volna az eszmefuttatásom ezzel kapcsolatban, újabb sipákolás hasított fülembe:

– Mire vár! Maga Suzanna Kimmel, akkor mozogjon, nem csak maga vár itt!

„Ezt a bunkót…, maga, maga, maga, meg husika!”- gondoltam, de gyorsan összekaptam magam és követtem. Közben fel-felpillantottam, hogy felmérjem, hányan nézhetik a jelenetet, – mert tök hülyén éreztem magam, – és elkaptam néhány együttérző pillantást, meg egy-egy biccentést a várakozó kismamáktól…

Beléptem a vizsgálóba. Enyhe szellő csapta meg az arcom. Nagyon jól esett, – október eleje volt, de gyönyörű napos idő, – mindössze egy hosszú nyári ruha volt rajtam, – ápol és eltakar, – azt is meglibbentette… A következő pillanatban majd összepisiltem magam az ijedtségtől: a huzat becsapta mögöttem az ajtót. Szinte a csapódással egy időben az asszisztens is rákezdett:

– Nah, marha jó! Még jó hogy nem tört ki az ablak! Menjen, vetkőzzön le! Mindjárt jön a doktornő!

Amik ezután következtek, nem a legjobb élményeim közé tartoztak a szüléssel kapcsolatban… De erről majd legközelebb!

Amikor egyedül maradsz egy gyerekkel, fenekestől felfordul az életed | Blog

Amikor egyedül maradsz egy gyerekkel, fenekestől felfordul az életed. Elveszíted a társad, a gyermeked apját, az otthonod, az életed. Mindent, ami addig a megszokott mindennapjaid része volt. Csomó kérdésed lesz, ami eddig egyértelmű volt számodra. Elkezdődik egy új élet. Tanulni kell mit hogyan csinálj, hogyan ugord m

 

About Csak1Blog